Menstruációs ciklus

A nemi érettség kora a pubertástól a változókor (klimaktérium) időszakáig tartó, körülbelül 3 évtizedes időszak. Erre a termékeny életszakaszra jellemző a rendszeres hormonális ciklus, valamint a fogamzásra és a terhesség kihordására való képesség. Így tehát a menstruációs ciklus élettani változások folyamata a női szervezetben, ami a nemi hormonok irányítása alatt áll. Az emberen kívül csak az emberszabású majmoknál fordul elő ez a ciklus, ellentétben a tüzelési ciklussal, ami a legtöbb emlősnél megfigyelhető.

 

Magyarországon a lányok első menstruációja a serdülőkor kezdetén 12,5 (9-16) éves korban kezdődik és átlagosan 51 éves korban marad el. Serdülőkorban a menstruációs vérzés kezdetben lehet rendszertelen, változó mennyiségű, azonban az első menstruációt követő hónapokban (ritkán 1-2 évben) a ciklus szabályossá válik. A 18 éves korig nem jelentkező menstruációt tekintjük kórosnak. Ilyenkor javasolt egy nőgyógyászt felkeresni, aki egy kivizsgálás keretében „utána jár” az oknak. A menstruáció természetes, élettani jelenség, nem betegség! ;)

A ciklus a menstruáció első napjától a következő menstruáció első napjáig tartó folyamat, mely során a méh nyálkahártyája a petefészekben termelődő hormonok (ösztrogén és progeszteron) hatására előkészül a megtermékenyített petesejt, azaz a zygota befogadására.

A szabályos ciklus 28 naponként, holdhónaponként ismétlődik, azonban ez is, mint sok minden más az emberi szervezetben, egyedi. Normális esetben 21-35 naponként ismétlődik és átlagosan 3–6 napig tart. Sokan nyugtalankodnak, ha a menstruációjuk nem pontosan 28 naponta jelentkezik. Nincs ok aggodalomra, ha a ciklus néhány napot késik vagy siet. Nem lehet pontos adatokat mondani az ún. normális vérzés időtartamára és mennyiségére sem. Mindez teljesen egyéni. Azonban ha a menstruáció huzamosabb ideig elmarad, és nemi életet élsz, akkor ajánlatos várandósságra gondolni. A menstruáció során 50-150 ml vér, szövettörmelék és nyák távozik. Az első napokban bővebb vérzés kíséri, ami fokozatosan enyhül.

A női ciklus “órája” az agyban van (hipotalamusz és a hipofízis elülső lebenye), ami hormonok kibocsátásával irányítja a petefészket. A Follikulus (tüsző) stimuláló (serkentő) hormon /FSH/ hatására megindul a tüsző (benne a petesejt) fejlődése és az ösztrogén hormon termelése növekszik. Míg a 16. naptól luteinizáló hormon /LH/, azaz a tüszőérés után a sárgatest fázist előidéző hormon hatására a petefészek a progeszteron nevű, a megtermékenyített petesejt megtapadásában és a terhesség fennmaradásában fontos hormont kezdi el termelni. A petefészekben zajló tüszőérés időtartama határozza meg a menstruációs ciklus első felének időtartamát (a menstruáció első napjától az ovulációig tartó időszakot), amely akár 7-21 nao is lehet. A ciklus második szakasza, az ovulációt követő menstruációig eltelt idő, ami meglehetősen pontos, 14 nap szokott lenni.

 

A menstruációs ciklus során zajló élettani folyamatok

A menstruációs ciklus során zajló élettani folyamatok

 

A regenerációs stádium során (3-4 nap) a levált méhnyálkahártya alatt visszamaradt sebfelszín behámosodik, a méhnyálkahártya mélyebb rétegeiben lévő mirigycsonkok burjánzásba kezdenek, és behámosítják a nyálkahártyafelszínt.  Közben elkezdődnek a tüszők érése. A menstruációs ciklus során a petefészekben egyszerre több tüsző indul érésnek, de általában csak egy jut el a végleges érési fázisba. Ez a szakasz terméketlen.

A proliferációs stádium során (8-10 nap) a méhnyálkahártya 2-3 mm vastagságúra növekszik. A 14. ciklusnap körül bekövetkezik a tüszőrepedés (ovuláció), amikor az érett petesejt kiszabadul a tüszőből és a hasüregen keresztül a petevezetékbe jut, ahol létrejöhet a megtermékenyítés. :-o A megrepedt tüsző helyén kevés vérzést követen, néhány nap alatt kialakul az úgynevezett (progeszteron-) hormontermelő sárgatest, a testhőmérséklet 0,5 Celsius fokkal emelkedik.

A szekréciós stádium során (10-12 nap), progeszteron hatására a méhnyálkahártya 4-5 mm-re duzzad, mirigyei bő váladékot termelnek, kötőszöveti sejtjei glikogénnel és lipoidokkal telnek, így felkészült a pete befogadására.

A deszkvamációs, azaz a menstruációs vagy lelökődési stádium (3-4 nap) akkor következik be, ha nem történt megtermékenyülés, ezáltal a sárgatest elsorvad, a vér progeszteronszintje csökken, és a méhnyálkahártya mélyebb rétegeiben lévő erek összehúzódása következtében néhány óra alatt oxigénhiányos állapot alakul ki. Majd az erek kitágulnak, elhalt faluk megreped, és a kiömlő vér a megduzzadt nyálkahártyát leemeli. A levált nyálkahártya és a vér a hüvelyen keresztül ürül ki a méhből.

Ha a fogamzás és a terhesség létrejön, a sárgatest a terhesség 12. hetéig fennmarad, és biztosítja a szükséges hormontermelést. Szerepét a kialakuló méhlepény veszi át a terhesség második harmadától.

A havonta jelentkező női vérzéssel bizonyos általános higiénés szabályokat ajánlatos betartani.

 

Mert a Gátunk is Hozzánk tartozik… :)

Kapcsolódó bejegyézsek:

  1. Petefészek
  2. Honnan tudom, mikorra esik az ovulációm?
  3. Méh – uterus
  4. Amiről itt olvashatsz :)
  5. Várandósság alatt Kriston Intim Torna?

Szólj hozzá :)

*
*

viagra

Viagra Cialis Levitra Kamagra tretinoin cream accutane buy viagra Viagra Cialis Levitra Kamagra tretinoin cream accutane buy viagra