A hólyagsérv (cystokele) a méh és a húgyhólyag helyben tartásáért felelős függesztő- és támasztórendszerek elégtelen működése következtében kialakuló kórkép, melynek következtében a függesztő szalagok megnyúlnak, valamint az alátámasztást biztosító izmok (hüvely izomzata, gáti izmok) gyengülnek. Ennek következtében ezek nem tudják ellátni funkciójukat és az alátámasztott illetve felfüggesztett szervek süllyednek, a mellső hüvelyfalra támaszkodnak, később abba bedomborodnak (ez már a hólyagsérv). Ha a méh nincs a megfelelő helyzetében, akkor az nyomja lefelé a húgyhólyagot, valamint a hólyag nem megfelelő megtámasztása is a hólyag süllyedését okozza.

A képen jól látható, ahogy a hüvely (Scheide – vagina) középen szűkült, mivel oda előlről a hólyag (Harnblase) és hátulról a végbél (Mastdarm) betüremkedik.
Kialakulásában szerepet játszanak örökletes tényezők, mint a kötőszöveti gyengeség; a rendszeres nagy megerőltetéssel, préseléssel, nyomással, emeléssel végzett fizikai munka; az elhúzódó szülés; szülés közbeni esetleges sérülések; valamint menopauzában a csökkent hormontermelés miatt a szövetek veszítenek rugalmasságukból.
Tünetként előfordulhat vizeletmegtartási képtelenség, stressz inkontinencia (amikor köhögés, tüsszentés hatására vizelet távozik a hólyagból). Nagyobb fokú süllyedések esetén nehezítetté válhat a vizelet ürítése, a hólyagban vizelet maradhat, ami kiváló táptalaj a kórokozók megtelepedéséhez, ezért gyakran húgyúti fertőzés is fellép, mely csípő, fájdalmas, néha égő, véres vizeletürítéssel járhat. A hólyag süllyedése miatt jelentkezhet fájdalom, kellemetlen nyomásérzés a hüvelyben, a szexuális aktus is fájdalmassá válhat.
Orvosi kezelése műtét, amikor a mellső hüvelyfalból kimetszenek egy darabot, majd a sebszéleket egyesítik, így a hüvelyfal feszesebbé válik. Súlyosabb esetben a megereszkedett függesztő szalagok pótlásaként steril szalagokkal megemelik a húgyhólyagot. Mindkét műtéti típus viszonylag eredményes, azonban meg kell említenem, hogy ezek csupán rövidtávú hatást biztosítanak.
Miért csak rövidtávú a hatás? Mivel a süllyedésért az alátámasztási és függesztési képtelenség felel! A megnyúlt szalagokat nem lehet regenerálni, de az alátámasztást, azaz a hüvely és a gát izomzatát lehet erősíteni! Ha műtéti megoldást választunk, a kiváltó okok nem szűnnek meg, így előbb vagy utóbb ismét tünetek alakulnak ki. Ezért műtéti megoldás helyett (bizonyos súlyos esetekben azonban indokolt lehet), vagy a már bekövetkezett műtétet követően ajánlatos a gátizmok erősítése, melynek végzésével hosszú távú hatást érhetünk el!
Hogyan érhető el a hosszú távú hatás? A karban tartott, edzett gátizom képes lesz ismét ellátni záró- és tartófunkcióját, így a vizeletvesztéses tünetek megszűnnek, mérséklődnek. A hüvely – izomzatának megerősödése következtében – pedig képes lesz alátámasztani a méhet, valamint megtartani a húgyhólyagot, így a bedomborodás és a süllyedés mérséklődik, megszűnik. Emellett nagyon fontos a gátizmokat gyengítő szokásaink áthangolása, mint például a préseléssel, nyomással járó fizikai munka, helytelen testtartás vagy épp a szökdeléssel járó testedzés kerülése.
Így tehát bátran és biztonsággal merem ajánlani a Kriston Intim Torna végzését hólyagsüllyedéses panaszaidra, mely nemcsak segítséget nyújt a helytelen szokások felismerésében, hanem lépésről lépésre megtanít egy gyakorlatsorra, melynek alkalmazásával egy életen át, hosszú távon kezelheted, helyreállíthatod, megszűntetheted a hólyagsüllyedést és az ebből adódó panaszokat!
Kellemes tanulást és rendszeres tornázás melletti fájdalommentes, panaszmentes, száraz életet kívánok!
Mert a Gátunk is Hozzánk tartozik.

2 Comments
Hólyagsérvvel diagnosztizáltak 1 éve, szenvedtem a szörnyű fájdalomtól és a rossz komfortérzettől, már majdnem műteni kellet amikor olvastam az interneten a tornáról. Megvásároltam a dvd kazettát és minden nap 1 órán keresztül végzem a gyakorlatokat. Az állapotomban szemmel láttam, ahogy az előboltosult hólyag visszafele fejlődött és már nem voltak a feszítő gyötrő fájdalmaim. Remélem tovább fogok javulni és nem kell éjszaka többször kimennem. Sok nő nem is gondolja hogy egy kis odafigyeléssel mennyi problémát megszüntethet/ feszítő fájdalom, rossz komfortérzet, nyilalás, végbél-és gát közötti fájdalom kiboltosulás, vizeletszivárgás, szexuális probléma, ennek révén párkapcsolat veszélyeztetés ,vizelettartási probléma, állandó gyulladás/ hüvely, hólyag, húgycső, szeméremajak és szeméremtest,/ hónapokig antibiotikummal kezeltek mert azt mondta a nőgyógyász hogy megnagyobbodott nyirokcsomókat észlel holott az már a hólyagom kitüremkedése volt a hátsó hüvelyfalba, természetesen vitaminok tömkelegét és ezüstkolloidot is szedtem mert azt hittem valami baktérium vagy vírus támadta meg szervezetem. Pillanatnyilag jó volt aztán mikor nem szedtem újra kezdődtek a problémák, hát pesrze, mert szervi probléma okozta az egészet ,a medence és egyéb alsó hasüregben lévő izmok gyengesége miatt , amióta tornázom megszűntek a fájdalmaim nincs az arcomon az állandó gyötörtség jele újra járok közösségbe moziba színházba stb… és a szeméremtest is a normális állapotba került vissza.
Még egy javaslat: a stressz és rossz párkapcsolat elősegíti a betegséget aki arra hajlamos, tehát figyelem Hölgyek! úgy érzik, hogy e két helyen valami nincs rendben? legyenek bátrak és váltsanak .
[Reply]
olvassa el az egesz blog, nagyon jo
[Reply]